SHOWCASE 2012 - WISCONSIN - Fókuszban a telep-specifikus genetikai terv

2012-11-20

A 2012. szeptemberi, wisconsini AltaAdvantage® Showcase, sorban a tizenkettedik amerikai szakmai túránk volt.

A 24 országból érkezett, több mint 240 vendég és Alta munkatárs Wisconsin államban, az USA legjelentősebb tejtermelő vidékének szívében gyűlt össze, hogy közösen vegyen részt „nagy szenvedélyünk”, a progresszív tejtermelés tanulmányozásában. Az AltaAdvantage® Showcase „Látni és Hinni” mottójával a rendezvénysorozat állomásai olyan haladó tejtermelő farmok voltak, amelyek aktívan részt vesznek az ALTA tenyésztési programjaiban.

Alta Advantage


Alta Advantage A körút Milwauke-ból indult, majd a következő három napon a négy busz flottája északra, majd nyugatra véve az irányt Minneapolisban fejezte be útját. A világ minden tájáról érkezett lelkes szakemberekből álló csoport hét tejtermelő farmot látogatott meg, amelyekben az összesített tehénlétszám meghaladta a 13.000 db-ot!

Mind a hét vendéglátó gazdaságban több különböző bemutató pont fogadta a látogatókat, hogy a farmonként kb. két órás bemutatón, vegyes témakörökben tájékozódjanak. A farmok gazdálkodási és a tartástechnológiai jellemzőit a tulajdonosok és telepvezetőik, az Alta termékeit és programjait az Alta munkatársai, végül a nagyszerű ivadékcsoportokat az Alta Konzulensei mutatták be a nagyszámú érdeklődőnek.

Advantage® Partnerüzemek

A meglátogatott hét farm: Rosy Lane LLC, Lake Breeze Dairy, Green Valley Dairy, Shiloh Dairy, Norm-E-Lane Farms, Son-Bow Dairy and Bomaz Farms Inc. kiváló betekintést nyújtott az Egyesült Államokon átívelő Alta Advantage® Program partnereinek szakmai munkájába. A farmokon nagy létszámú kortárs ivadékcsoportok, termelnek intenzív árutermelő környezetben.
Ez a környezet ideális a tenyészbikák ivadékteljesítmény vizsgálatához, amelyek értékelésről-értékelésre a lehető legpontosabb és legmegbízhatóbb tenyészértékekkel realizálják genomtesztjük ígéreteit.

Alta AdvantageA partnerüzemek Altával való szoros szakmai kapcsolatáról a farmok tulajdonosai elismerően beszéltek. Jó példa erre a Norm-E-Lane farm, ahol az Alta technikuscsapata sikeresen menedzseli a tejgazdaság teljes reprodukciós programját. ”Kerestünk valakit, aki kézbe veszi telepünkön a reprodukciós munkát, az Alta mindent megtesz, hogy ebben tökéletes partnerünk legyen.” mondta Jerry Meissner.

A tulajdonosok beszéltek az Alta iránti bizalmukról is, amely folyamatosan élvonalbeli-genetikát biztosít számukra. „Arra törekszünk, hogy lehető a legjobb genetikát használjuk, de nem akarok sok időt tölteni, a bikák keresésével. Jim (az Alta Elite Ügyfél szaktanácsadója) és én évente néhány alkalommal leülünk egy pár percre, hogy beszélgessünk a genetikai céljainkról, illetve arról a Jim által felállított Alta tenyészbika listáról, amely a szelekciós kritériumainkhoz legjobban illeszkedő apaállatokat tartalmazza. Ez így egyszerűbb.” mondta John Freun a Son-Bow Farmon.

Egységes ivadékcsoportok

Minden egyes farmlátogatás fénypontja az ivadékcsoport bemutató volt. Ezekben a kiállított harmonikusan egyöntetű utódcsoportokban összességében 30 különböző AltaAdvantage® tenyészbika első és több laktációs termelésű lányait láthattuk, beleértve a korábbi nagy Alta kedvencek AltaARMSTEAD, AltaJAYZ és AltaSUEDE nagyszerű lányait is.

Aktuális katalógusunk legújabb ivadékvizsgált bikáinak lányait is láthattuk, de megcsodálhattuk a FutureStar program bikáinak már termelő lányait is. Ezek közül néhány: AltaAVALON, AltaEXACTER, AltaRAZOR, AltaMARAUDER és AltaGATOR.

Alta Advantage Alta Advantage

Sokoldalú Genetikai Együttműködés

A túrán két farm is egyedülálló lehetőséggel ajándékozta meg a résztvevőket, akik személyesen tekinthették meg számos Advantage® bikánk hétköznapi, versengő környezetben termelő anyját és teljes testvéreit.
A tenyésztők által már ismert Rosy-Lane Holstein LLC és Bomaz farmok tehénállományai méltán híresek kivételes genetikai színvonalukról Ezt a tenyésztésében elnyert hírnevet a genomikus korszak beköszöntével is tovább sikerült erősíteniük. Évente mindkét farm számos fiatal bikát ad el a mesterséges vállalatoknak, de az Altáé az első választás jogának előnye. Ezekben a rangos nukleusz-tenyészetekben a Showcase túra vendégei több olyan fiatal genomtesztelt, elit tenyészállatot vehettek szemügyre, amelyek a genomika erejének élő megtestesítői. Az Alta eme két, igen jeles genetikai forrásának megtekintésekor valósággal tapinthatóvá vált vendégeink lelkesedése, hogy egy szeletet kaphatnak az Advantage® pitéből.

Mikor Marty Burken (Iowa) AltaAdvantage® farm tulajdonost kérdeztük a “All Alta, All the Time” szlogenünkről, a következőket mondta „Az Altának nagyszerű szakemberei vannak, akik a csapatom részeként dolgoznak. Rájuk bíztam a teljes tenyésztési programomat. Az Alta, folyamatosan figyeli, számba veszi, és kézben tartja a farmomon fenntartható termelés-növekedéshez és genetikai előrehaladáshoz szükséges bikák körét, amelyek a legjobban illeszkednek az egyéni genetikai indexemhez. Az általam felállított a paramétereket eredményesen teljesítik, „hozzák, amit ígérnek” szóval azt, amit akarok.”

Az idei év őszi körútjának résztvevői bizonyára kedves emlékekkel, új barátokkal és kapcsolatokkal lettek gazdagabbak. Bízunk benne, hogy a személyes tapasztalatok mindenki számára hasznosak lesznek és sikerült megismerni megbízható genetikai programjainkat, a termelési-és szaporodás-biológiai szolgáltatásainkat, egyszóval az Alta értékteremtő képességét.

Már várjuk a következő szakmai eseményünket, amely 2013. májusban, Texasban kerül megrendezésre. Amennyiben felkeltettük érdeklődését a soron következő texasi túra, vagy bármelyik jövőbeni amerikai rendezvényünk iránt, kérjük, beszéljen és egyeztessen Alta képviselőjével! Mert a legfontosabb: ”Látni és Hinni”– csak kérdezze bátran bármelyik korábbi magyar vendégünket!

Alta Advantage